Mert olyan rémálmom volt, ami háromszor ugrasztott ki az ágyamból. Minden egyes ébredés után, kellet egy kis idő, míg körbe néztem, és meggyőződtem, hogy nincs baj. Álmomban minden csupa vér volt, vagyis… Lényegében csak egy folyosón sétáltam végig, de ott tényleg minden csupa vér volt. A folyosó végéhez érve, találtam egy ajtót, egy hang szűrődött át, férfihang volt, sírt. Mikor benyitottam, csak egy fekete lepellel letakart testet találtam mellette egy pisztolyt, még füstölgött. Elsírtam magam, azt se tudtam ki van a lepel alatt, de fájt, hogy elvesztettem. Olyan volt, mintha egy szerettemről kaptam volna a halálhírt. Közben egy női hang, egyre hangosabban elkezdte hajtogatni, hogy „Minden rosszban van valami jó… Minden rosszban van valami jó… Minden rosszban van valami jó… Minden rosszban..” És ebben a pillanatban pattant fel a szemem, mind a háromszor.  Negyedjére már nem akartam elaludni, pedig rettentő fáradtság ült a szememre. Az óra még csak ötöt mutatott, ezért úgy voltam vele, megvárom a hatot, és lemegyek kávét főzni, de addig nem zavarom a családot. Reméltem nekik legalább jól telt az első éjszaka az új házban.  De érdekes módon mikor leindultam a kávéért, már mindenki fent volt.
- Zoe!!- kiáltottak egyszerre, mintha legalább is valami rosszat tettem volna.
- Mi az??- kérdeztem. Bár fáradt voltam, de felkaptam a fejem a fura reakciójukra.
- Hát… Most már mindegy... Meg akartunk lepni, ágyba vinni neked a reggelit, megmutatni az ajándékod…- állt el anya a gáztűzhelytől, ahol megláttam az amerikai palacsintát, a gyümölcssalátát, a teát, a tortát… A tortát. Egy 1-es meg egy 9-es gyertyával. A falon lévő naptárra pillantottam Jún. 21. A születésnapom.
- Uramisten nekem ma van a születésnapom!- kiáltottam fel.
Lerohantam, mert ugyebár eddig csak a lépcsőfordulóban ácsorogtam, de minden fáradság elszállt, amikor lefutottam anyának meg apának megköszönni, hogy felkeltek miattam, és bocsánatot is kértem, hogy elrontottam a saját meglepetésem.
- Jaj Zoe, ne bolondozz! De ha már itt járunk, remélem tetszeni fog az ajándékod. Ez már csak a minimum, ha „elrontottad a meglepetés reggeled”- kacsintott rám apa.- Gyere ki a teraszra, de csukd be a szemed!- osztotta ki a feladatomat.
- Apa ez gyönyörű!- öleltem meg mikor a teraszra értünk. Olyan érdekes, hogy ő az az ember aki, amilyen nemtörődöm, annyira figyelmes is tud lenni mostanság, hogy észrevette, amint  néhányszor elejtem, hogy jó lenne egy hintaágy. És én még azt hittem süket fülekre találnak e mondataim. De most itt áll előttem, a négy lábán, az élénkzöld textíliájával. Tudom, kicsit fura, hogy egy hintaágyra vágytam, de egyszerűen azt hiszem ez az egyetlen tárgy a világon, ami megnyugtat teljesen. Ekkor még azt gondoltam, hogy ez az ajándék a nap fénypontja, de jó nagyot tévedtem, mert rá kellet jönnöm, hogy az ágy csak segítség, hogy elérjem a legnagyobb ajándékom. Mert amikor megkaptam a hintát, egyből ki is próbáltam, és sikerült el aludnom. Nagyon mélyen aludhattam, mert semmit nem álmodtam, hála az égnek. Pedig bevallom őszintén nagyon féltem, hogy napokig kísérteni fog az a rémálmom, de nem. Remélem legalább is. De sikerült felkelnem egy kis halk nyüszítésre vagy nyávogásszerű hangra. Lassan felültem az ágyban és körbe néztem, hogy megtaláljam a hangforrást, de semmit nem láttam a kertben, mivel azt a napokban ásták fel és lényegében csak fekete homokbuckából állt az egész. Így hát arra kényszerültem, hogy felálljak és elkezdjek keresni. A hang egyre erősödött, tudtam, hogy közeledek. Megpillantottam az egyik homokbucka tetején két olyan zöld követ, amilyen a szobám, mind a kettő közepén egy fekete csík volt, el is határoztam, hogy a polcomon kapnak majd helyet. Ahogy egyre közelebb értem, elkezdtek pislákolni a kövek, azt hittem el fogok ájulni, már hallucinálok, de érdekes módon, nem éreztem magam rosszul… Egyre csak közeledtem a kövek felé, amikor hirtelen előbukkant egy fej.  Először megijedtem, aztán rájöttem, hogy egy cicával van dolgom. A szívem megtelt melegséggel, apáé már kevésbé, amikor meglátta…