- Én ezt szeretném!- kiáltottam fel, mikor megtaláltam a legmegfelelőbbnek látszó szobát a házban. Az új házban… Igen-igen elköltöztünk, de nem olyan okból kifolyólag, mint egy normális család. Hanem orvosi javaslatra. Mert pontosan 3 éve és 2 hónapja történt egy katasztrófa. Szeretett városunk déli részében egy bomba robbant. Bizony egy bomba, egy második világháborús. Megpróbálom elmesélni, hogy körül belül mi történhetett, mert ugye bár én semmire nem emlékszem. Egyrészt felejtettem is a 3 év kóma alatt, másrészt amnéziában is szenvedek. Szóval a barátaimmal indultunk a közelben lévő szórakozóhelyre, és még nem értünk oda mikor egyszeriben egy nagy robbanást hallhatott a környék. Szerencsére nem pont alattunk volt a szerkezet, mert akkor egyikünk se élte volna túl. Anyáék azt mondták 9 barátommal mentem el akkor este. Ebből a kilenc emberből csak egy valaki élte túl. Tehát összesen ketten maradtunk meg tízfős bandánkból, és ráadásul mi, a két „szerencsés” nem tudhatunk a másikról, erről szintén az orvosok döntöttek. Még pedig azért, mert én most már igaz, hogy fizikailag épp vagyok, de amennyiben eszembe jutnának a dolgok hogy, s mint történt aznap éjszaka, olyan lelki összeroppanásban lenne részem, amit valószínű, hogy nem élnék túl. És a legszörnyűbb ebben az, hogy mindent újra kell kezdenem, és minél kevesebbet szabad gondolnom a múltamra, na és persze azt már mondanom sem kell, hogy többé még a közelébe se mehetek, a volt lakhelyemnek, egyetlen egy régi ismerősömmel sem ajánlatos felvennem a kapcsolatot, akivel a bizonyos nap tájékán találkoztam, vagy beszéltem. Anyáék hál’ isten kivételt képeznek, mert azon a héten pont nagyit mentek meglátogatni vidékre. Nem tudom mi lenne, ha ők sem lennének már nekem. De nem is akarok belegondolni, egyáltalán ezen az egészen agyalni sem szabadna. Szóval térjünk vissza a jelenbe…
- Rendben Zoe, egyelőre ez a szín fog maradni, ugyanis örülök, ha az új bútorok megérkeznek végre. – lépett be anya az újdonsült szobámba.
- De anya, nekem tetszik ez a szín, nem szeretnék újat!- húztam fel a szemöldököm, hisz nem értettem mi baja ezzel a zöld színnel.
- Hát te tudod. De Zoe, nem kell mindenbe beletörődnöd, csak hogy spóroljunk…- közelebb hajolt -
De nagyon szép tőled, büszke vagyok rád- puszilt meg.
Még mindig nem értette, hogy tényleg tetszik ez a szín, de már kedvem sem volt elmagyarázni, hisz nagyon hosszú volt az út a korháztól egészen idáig. De kicsivel később még is rávettem magam, hogy anyáék társaságában végig járjuk a kertvárost. Bizony-bizony kicsit gazdagabb helyre költözünk, a támogatásból, amit a katasztrófa károsultjai között osztottak szét. Tehát elindultunk megnézni a gyönyörű házakat. Nagy meglepetésemre van egy kis tisztás, meg egy kis tó is, sőt bicikli útra is leltünk. És megismerkedtünk Mr. és Mrs. Bancrofttal. Behívtak minket kávézni, kaptunk a kávé mellé igazi házi süteményt, aminek a receptjét Mrs. Bancroft családja őrzi több mint 100 éve. Szerintem nagyon aranyosak, mellesleg van két fiúk, akik éppen akkor kimentek a közeli sport parkba amerikai focizni. Érdekes nálunk anno mindenki csak a sima focilabdát rúgta, senki se tudott amerikai focizni, itt meg ezek szerint ez a divat. Bancroftékon kívül még sok más lakóval is találkoztunk. Volt, aki megvetően volt, aki csupa jó indulatot sugározva integetett ki az ablakán… Mikor körbeértünk anya meglátta, hogy megérkezett a bútorszállító. Elrohantak apával, csak anya kiáltott vissza, hogy:
- Zoe este azért gyere haza, addig néz körbe, hogy milyen boltok, klubok vannak erre felé.
Nem tudom mire gondolhatott anya mikor a klubokat említette. Hisz én maga vagyok Az idegen „errefelé”, csak nem gondolta, hogy fogom magam és elmegyek tök egyedül szórakozni?! Nem ezt még ő sem gondolhatta komolyan. No persze én se tettem, de úgy döntöttem, ha már itt vagyok, szétnézek még egyszer a környéken.  De mire újra visszaértem a házunk elé, teljesen elfáradtam, hisz nem csoda, már órákkal ezelőtt is azt terveztem, hogy alszok egyet. És végre most már egy ágyban is megtehetem mindezt. Így könnyebb volt az alvás. De bár ne tettem volna…